Válasz Petőfinek.

 

Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;
      Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
      Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve...
      Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,
      Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér
      Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a ráadás!... Lelkem lelkéig ér.
      Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.

S mi vagyok én kérded. Egy népi sarjadék,
      Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,
      Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni:
      Jött a sors kereke és útfélre vágott,
S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi
      Tüske közől szedtem egynehány virágot.

Jöttek a búgondok úti cimborának,
      Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
      Eltépték füzérem félelkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot,
      Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,
És az Iza partján ama hű barátot...
      Nem is mertem volna többet reményleni.

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
      Éget és világít lelkemben leveled:
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,
      Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

(1847. febr. 11)

 

 

A varró leányok

ELSŐ

Lyányok, lyányok: lakodalom,
Oh, be sok szép népe vagyon!
Sok fehér ing: bő az ujja,
Libeg-lobog, ha szél fujja.

MÁSODIK

Sem hegedű, se cimbalom,
Beh szomorú lakodalom!
Mintha orruk vére folyna -
Dehogy lennék menyasszonya!

HARMADIK

Jaj, ki vágyna menyasszonynak,
Akit harangszóval hoznak!
Gyászos ének búg előtte:
Sírva mennek esketőre.

NEGYEDIK

Nem menyasszony, - vőlegény volt:
Hat legény hoz zöld koporsót,
Apja, anyja sír előtte,
Keserves a menyegzője.

ÖTÖDIK

Apját, anyját jól ismerem,
Megmondanám, de nem merem,
Mert a szívünk megdöbbenne...
Egyikünké megrepedne.

ELSŐ

Lyányok, lyányok, vegyetek fel
Fehér ruhát s jőjetek el
Ma csak halott-látni,... holnap
Kivinni zöld koporsómat.^[*]

 

 

 

A méh románca

 

Ablak alatt
A pünkösdi rózsa,
Kezd egy kicsit
Fesleni bimbója:
Kékszemű lyány,
Válogat belőle,
Koszorúnak
Holnap esküvőre.

Reménykedik
Egy kis méh az ágon:
Szép eladó,
Jaj, ne bántsd virágom!
Ezt az egyet
Magamnak kerestem,
Alig hasadt
Mikor eljegyeztem.

Felel a lyány:
Te bohó kis állat!
Lelsz te rózsát
Nem egyet, ha' százat,
Holnap is nyit,
Holnap is eljössz te
Csak ne kívánd
Ami legszebb közte.

Mond a kis méh:
Szőke szép hajadon,
Neked Isten
Hű szeretőt adjon!
Nem sok amit
Kívánok tetőled:
Ne szakaszd le
Az én szeretőmet.

Felel a lyány:
Dehogynem szakasztom!
Dehogy leszek
E ne'kűl menyasszony!
Koszorúmban
Ezt fonom előre,
Ugy vigyenek
Holnap esküvőre.

El se mondá,
Nyult a szép bimbóhoz
Hogy letörje
A virágcsomóhoz.
A szegény méh
Rárepűlt kezére,
Csókot adni
Annak a fejére.

"Hess te gyilkos!
Ne bocsáss fulánkot:
Leszakasztám,
Vigyed a virágod."
"Szép menyasszony,
Már nekem mi haszna!
Koszorúdnak
Híja lesz miatta."

Koszorúdnak
Híja lesz miatta -
Ezt a kis méh
Keserűn mondhatta,
Mert a szíve,
Hiába parányi,
Nagyon tudott
A virágért fájni.

S a leánynak,
Hiába kiáltott,
Szeme alá
Üti a fulánkot;
Szegény bogár!
S maga haldokolva
Félreült, egy
Rozmarin-bokorra.

Szép menyasszony
Jajgat a sebével,
Esküvőre
Sem mehet szemével:
Holdfogyásig
Dagadt lőn a tája...
Azalatt meg
Elhagyá babája.

(1847)

Oldal: Arany versek
A magyar irodalom remekei - © 2008 - 2025 - literature-irodalom.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat