Bárki legyen

 

Bárki legyen, bosszus nyelvvel aki sérteget engem,
     Hallja miként értem vélekedése okát:
Oktalanúl titkolt vétked rám kenni merészled,
     S kétszínűségem szülte gyanús kebeled.
Kétszínűségem láthatják mindenek, ámde
     Titkolod és rosszúl titkolod a tiedet.
Ájtatos itt, úgy mondsz, de amott már csintalan, így hát
     Kétszinű, rosszúl érted az ilyeneket.
Mert ha talám csendes vagyok itt, engem nem a törvény
     Tilt meg, arra vezet szivbeli indulatom.
Csintalan, ámde sehol nem voltam, senkinek én még
     Nem törtem be fejét, s kárt sem okoztam ugyan.
Hogyha rutúl habozó nyelved nem sértene, szóval
     Sem volt szándékom sérteni másnak hirét.
Vétkeimet hát mért emlitted, nemde talán szent
     Életet élsz, s akarod, hogy követője legyek.
Mentse meg az Isten ilyen követéstöl az embert,
     Mert a jó rossznak igy követője leend.
Rút, cudar az s alacson lélek, aki mérgiből inti
     Társát, s méltatlan rontja, gyalázza nevét.
Végre csak ezt mondom, kár volt egyszerre kiadnod
     Minden erőd, eseted szánakozásra való!
Nem maradott máskorra, miként védelmezed híred
     Vagy tám majd híred védeni tudja magát.
Véled-e, hogy titkolt vétked ha reám kened, elmúl?
     Balgatag! Ellenző kímenetelre tekénts.

Pest, 1816

 

 

Mintha..... 

 

Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
     S ott egyedül lettem volna reszketve magam,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
     Ordító szavokat, s küszködözéseiket,
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
     Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
     Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem.
Most, mikor Istenség szollást is engede, némán
     Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt,
Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk
     Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát.
Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak
     Egymást váltogató emberi évek után.
Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik,
     Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után!
Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim!
     Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek!
Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe
     Színből s még mélyebb károsodásra hozand?
Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által
     Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték!
Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem
     És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el.

Pest, 1817

 

 

Mint lebegő ladikot.... 

 

Mint lebegő ladikot ragad a víz szine szünetlen
Habzással lefelé, úgy folynak az emberi dolgok.
És egyedűl végére siet sima talpakon álló
Nemzeti dísz, mikor a hatalomnak eléri határát.
Éktelen éjbe borúl tündöklő híre, kegyetlen
Fegyverrel széllyel terjedt birodalma Hazánknak.
Más idegent táplál, bármily méltatlan hatalmat
Szórogat ajka felől, rútúl legyalázva dicsőűlt
Ősinket, s maradékait. Oh boldog üdőknek
Nagy fiai, régen jeles hírrel sirba hanyatlott
Árnyékok nagy lelkei, Húnyadi, Zrinyi, s egyébként
Halhatlan hírt érdemelő védői Hazánknak.
Vagy ti tágas Egek bosszúló mennykövi, melyek
Hajdan dörgétek Atilának tábori rendét
Buzdító keziből, hol késtek el ennyi üdőre?
E népet mért nem pusztítjátok ki Hazánkból,
A kifajult fiakat rútúl poklokra taszítva?
Háládatlan férgek! Ösink hagyományit elúnván
Külső nemzeteket majmolnak módi ruhákkal,
Kényesen élve, szokásaikat rút tárgya szivöknek
Forrón helybe hagyó ízléssel erőlteti többre.
Póri ruhák mostan, mondják ők, melyeket eddig
Kedveltek deli termettel jelesített szittya vitézek.
Vagy mikor a békételenek seregére rohanván
Fegyverük újra halált gőzölgő vérrel elázott,
Vagy mikoron karddal szerzett békének örűlvén,
Nyájasan élének szeretett Hölgyöknek ölében.
Méltatlan úgy-e talán hozzátok ez öltözet? illöbb
A bugyogó, vagy szűkre szabott puha gyolcs ruha nadrág,
Melyet egész kényjére feszít nyaklóra kötözve,
A görbűlt ifjú kiszakadván teste helyéből.
E mellett nyelvét dagadott esze messze kerűli,
A botor, és idegen szónak hangjára ügyelvén
Eltátott szájjal nyálazza beszédbeli tárgyát.
Már ha Magyar szót hall, fút szertelen hangjaitól, mint
Ördög tömjéntől, vélvén hogy otromba s nem illik
Egy jeles Ifjúhoz, kit az udvari pompa nevelt fel,
A tudatlanságnak feneketlen ölébe taszítva.
S főkép a Magyarok nyelvét megvetve jövendő
Boldogságának kívánt kebelébe ajálni.

Pest, 1817

 

 

Villámok közt 

 

Villám kardok közt háborgó Hunnia térén
Szült fiai jeles Árpádnak, sokféle viszontság
Dúló vészeinek fegyverrel visszaverőji
Hajdan, - most fetrengők rút puhaságnak ölében.
Hajdan sok nemzet rémítő ostori, mostan
Nemzetség tagadók, kifajult csúfsági világnak.
Mint szél törzsökitől a féreg rágta gyümölcsöt
Elveti, ugy titeket más útra csavar követéstek
Gondatlan szele. - Vizsgáljuk, mi jelesre vetődtél,
A bő plundra midőn gyengéded testedet, és a
Fecske farok módjára szabott frakk kezdte födezni
S a csoszogó papucsok védették lábodat? - Úgy-e
Majma levél a németnek csoda öltözet által,
És szived is veled, oh nyomorult megváltoza, hogy már
Mindent ami magyar Hősekre felille, tehozzád
Méltatlannak vélj. - Tündérek gyermeke, kényes
Úri személy, ékes termet, de velője hibázik.
E szép fajzatnak, ki csak hogy maga élje világát
Míg lehet, a szerzett javakat pazarolja magának
És nem lelkének kíván használni, hogy annak
Kincse legyen megtartva Hazája javára, - de inkább
Még egy pár papucsot vesz ezen, mert látni akarja
Jártában, mint fárad egyéb Hazabéli, - nevetve
Nézi, de amikoron kifogy erszényével hatalma,
Cifra ruhájának még akkor látja sok hasznát.

Pest, 1817

 

Szózat

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.

 

Az nem lehet, hogy ész, erő

És oly szent akarat

Hiába sorvadozzanak

Egy átoksúly alatt.

 

Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez

Százezrek ajakán.

 

Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny űl.

 

Légy híve rendületlenűl

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

 

A nagy világon e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell!

Oldal: Vörösmarty versek
A magyar irodalom remekei - © 2008 - 2025 - literature-irodalom.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat